HTML

„Biblia, műveltség, élmény”

"Kedves Szülők! 2013. szeptember 1.-től minden állami általános iskolában az 1. és az 5. osztályos gyermekek erkölcstan vagy felekezeti hittan órákon vesznek részt. A döntés az Önöké. A felelősségteljes és tájékozott döntéshez kínál információkat ez a honlap..." http://www.reformatus.hu/hittan/

Archívum

"7Ő azonban, Júda elsőszülöttje bűnös volt Isten szemében, ezért Isten elvette életét. 8Júda azt mondta Onannak: „Élj bátyád feleségével, teljesítsd vele szemben a sógori kötelességet, s így gondoskodj utódról bátyád számára.” 9Mivel Onan tudta, hogy az utód nem az övé lesz, azért valahányszor együtt volt bátyja feleségével, magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon bátyjának. 10Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt."
Ter 38.7-10
http://szentiras.hu/SZIT/Ter38

Onan_the_Barbarian.jpg

1 komment

" 22Míg Izrael (Jákob) ezen a vidéken táborozott, Ruben bement Bilhához, apja mellékfeleségéhez, és vele hált. Izrael (Jákob) tudomást szerzett róla. Jákobnak tizenkét fia volt. 23Lea fiai: Ruben, Jákob elsőszülötte, Simeon, Lévi, Júda, Isszachár és Zebulun. 24Ráchel fiai: József és Benjamin. 25Bilhának, Ráchel szolgálójának fiai: Dán és Naftali. 26Szilpának, Lea szolgálójának fiai: Gád és Áser. Ezek Jákob fiai, akik Paddan-Aramban születtek."
Ter 35.22-26
http://szentiras.hu/SZIT/Ter35
Jakob_biblia_csaladfa.jpg

 

Szólj hozzá!

"Dina meggyalázása.1Dina, Lea lánya, akit Jákobnak szült, egy napon elment meglátogatni a vidék leányait. 2Amikor Szichem, a vidék fejedelmének, a hivvita Hámornak a fia meglátta, elrabolta, vele hált és erőszakot követett el rajta. 3A szíve vonzódott Dinához, Jákob lányához. Szerette a lányt és barátságosan beszélt vele. 4Szichem így szólt apjához, Hámorhoz: „Szerezd meg nekem ezt a lányt, hogy a feleségem legyen.” ...

saw2.jpg

8Hámor így szólt hozzájuk: „Szichemnek, a fiamnak a szíve hozzátapadt lányotokhoz. 9Adjátok neki feleségül, lépjetek velünk sógorságba. Adjátok nekünk lányotokat, és vegyétek el a mi lányainkat, 10s lakjatok nálunk. Az ország nyitva áll előttetek, maradjatok, járjátok be és telepedjetek le rajta.” 11Szichem így szólt (Dina) apjához és testvéreihez: „Bárcsak kegyelmet találnék szemetekben. Amit követeltek tőlem, megadom. 12Ha sok menyasszonyi hozományt és ajándékot követeltek, mindent megadok, amit kívántok. Csak a lányt engedjétek feleségül hozzám.” 13Jákob fiai válaszoltak Szichemnek és apjának, de ravaszul beszéltek, mivel húgukat meggyalázták. 14„Nem engedhetjük meg magunknak – mondták –, hogy húgunkat körülmetéletlen férfinak adjuk. Ez nálunk szégyennek számít. 15Csak akkor járhatunk kedvetekben, ha olyanok lesztek mint mi, vagyis ha mindenki körülmetélkedik, aki a férfinemen van köztetek. 16Akkor nektek adjuk lányainkat és elvesszük a ti lányaitokat. Nálatok fogunk lakni és egy néppé válunk veletek. 17De ha nem fogadjátok el feltételünket, hogy körülmetélkedtek, akkor vesszük a lányunkat és elmegyünk.” 18Beszédük tetszett Hámornak és Szichemnek, Hámor fiának. 19A fiatalember nem késlekedett úgy tenni, mivel szerette Jákob lányát, és környezetében nagy volt a tekintélye. 20Hámor és fia, Szichem a város kapujához mentek és így beszéltek a város férfiaihoz: 21„Ezek az emberek békés szándékúak. Szeretnének nálunk lakni az országban, és rajta végigvonulni. Földünkön minden irányban elég a térség számukra. Az ő lányaikat mi vesszük feleségül, a mi lányainkat pedig nekik adjuk. 22De a férfiak csak egy feltétel alatt készek nálunk maradni és velünk egy néppé válni: ha nálunk is mindenkit körülmetélnek, aki a férfinemhez tartozik, mint ahogy ők is körül vannak metélve. 23Nyájaik, vagyonuk és marhaállományuk, nemde, hasznunkra lesz? Ezért tegyük meg a kedvüket, hogy nálunk maradjanak.” 24Mindnyájan egyetértettek Hámorral és fiával, Szichemmel. Minden férfi körülmetéltette magát.

Simeon és Lévi bosszúja.25A harmadik napon azonban, amikor seblázban feküdtek, Jákob két fia, Simeon és Lévi, Dina testvérei kardot ragadtak, merészen rátámadtak a városra és megöltek minden férfit26Hámort és fiát, Szichemet is megölték karddal. Dinát kihozták Szichem házából és elvonultak. 27Jákob fiai azután rátámadtak a megöltekre, kifosztották a várost, mivel meggyalázták húgukat. 28Elvitték nyájukat, barmaikat, s mindent, ami a városban és a mezőn volt. 29Egész vagyonukat, minden gyermeket és minden asszonyt elvittek, s elraboltak mindent, ami a házakban volt. "

Ter 34.1-29
http://szentiras.hu/SZIT/Ter34


"9Isten másodszor jelent meg Jákobnak Paddan-Aramból való visszatérése után, és megáldotta. 10Isten így szólt hozzá: „A te neved Jákob, de ne hívjanak többé Jákobnak, hanem Izrael legyen a neved.” 11Így az Izrael nevet adta neki. Isten tovább beszélt hozzá: „Én vagyok a magasságbeli Isten. Légy termékeny és szaporodj. 12Nép, sőt népek sokasága fog tőled származni, és királyok erednek véredből." 
Ter 35.9-12
http://szentiras.hu/SZIT/Ter35

2 komment

"Jákob két házassága.15Lábán így szólt Jákobhoz: „Ingyen akarsz nekem szolgálni, mivel rokonom vagy? Mondd meg, mi legyen a béred?” 16Lábánnak két lánya volt: az idősebbet Leának, a fiatalabbat Ráchelnek hívták. 17Lea szeme kifejezéstelen volt, Ráchel azonban alakra és arcra is szép. 18Jákob szerette Ráchelt, azért így szólt: „Hét évig szolgálok neked fiatalabb lányodért, Ráchelért.” ... 20Jákob hét évig szolgált Ráchelért, de olyannak tűnt szemében, mint egy nap, annyira szerette. 21Azután Jákob így szólt Lábánhoz: „Add ki feleségemet, hogy elvegyem, az időm letelt.” 22Lábán összehívta a helység minden emberét, és ünnepi lakomát rendezett.23Este azonban vette a lányát, Leát, és bevitte hozzá, s ő vele hált.25Reggel kiderült, hogy Lea volt. Jákob ezt mondta Lábánnak: „Miért szedtél rá?” 26Lábán így felelt: „Vidékünkön nem szokás a fiatalabbat férjhez adni az idősebb előtt. 27Töltsd ki vele végig a menyegzős hetet, s akkor majd a másikat is neked adom azért a szolgálatért, amit további hét esztendőn át teljesítesz.” 28Jákob így is tett. Kitöltötte vele a menyegzős hetet. Akkor feleségül adta neki a lányát, Ráchelt.30Ezentúl Ráchellel is együtt élt. Őt jobban szerette, mint Leát. Így még további hét éven át szolgált neki. [...]
Jakob_biblia_csaladfa.jpghttp://tg76.uw.hu/biblia_csaladfa.jpg

1
Mikor Ráchel látta, hogy nem szül gyermeket Jákobnak, féltékeny lett nővérére, és így szólt Jákobhoz: „Adj nekem gyermeket, különben meghalok!” 2Jákob dühös lett Ráchelre, s ezt mondta: „Talán helyettese vagyok Istennek, aki megtagadta tőled a gyermekáldást?” 3Az így válaszolt: „Itt van a szolgálóm, Bilha. Menj be hozzá, hogy majd a térdemen szüljön, és én is gyermekhez jussak általa.” 4Így a szolgálóját feleségül adta neki, és Jákob együtt volt vele. [...]
9Mikor Lea látta, hogy nem szül több gyermeket, vette szolgálóját, Szilpát, és feleségül adta Jákobnak. [...]
14Ruben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és anyjának, Leának adta. Ráchel így szólt Leához: „Adj nekem is a fiad mandragórájából.” 15„Nem elég neked – válaszolta –, hogy a férjemet elvetted, még a fiam mandragóráját is el akarod venni?” Ráchel így felelt: „No, akkor az éjjel aludjon a fiad mandragórájáért veled.” 16Amikor tehát Jákob este megjött a mezőről, Lea eléje ment és azt mondta: „Hozzám kell jönnöd, mivel a fiam mandragórájáért lefoglaltalak magamnak.” Így nála aludt. [...]
17Isten meghallgatta Leát, fogant, és ötödik fiút szült Jákobnak. 18Lea így szólt: „Isten megjutalmazott, mivel a szolgálómat odaadtam férjemnek.”

Ter 29.5-30.18

http://szentiras.hu/SZIT/Ter29

Szólj hozzá!

"12Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk." 1Jn 4.12
http://szentiras.hu/SZIT/1Jn4

a75W5Eq_700b.jpg

1 komment

"2Akkor ezt mondta neki: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked.” ... 9Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. 10Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát." Ter 22.2-10
http://szentiras.hu/SZIT/Ter22

article-1238971-07B64A05000005DC-425_634x401.jpg

Szólj hozzá!

"11Ábrahám válaszolt: „Azt hittem, hogy ezen a vidéken nem félik az Istent, és megölnek a feleségem miatt.12Különben is ő valóban a húgom, az atyám leánya, de nem az anyám leánya, így lehetett a feleségem. 13Amikor Isten atyám házától távolra vezetett, ezt mondtam neki: tedd meg nekem a szívességet, s mondd rólam mindenütt, ahová megyünk: hogy ez a bátyám.”"
Ter 20.11-13
http://szentiras.hu/SZIT/Ter20

gn20_01-02.jpg

Fotó: http://www.thebricktestament.com/genesis/abrahams_sister/gn20_01-02.html

Szólj hozzá!

"32Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” 33Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 34Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.” 35Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 36Így Lót mindkét lánya fogant apjától. 37Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig. 38A fiatalabb is fiút szült és Ammonnak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig."
Ter 19.32-38
http://szentiras.hu/SZIT/Ter19

1024px-Gustave_Courbet_-_Lot_and_His_Daughters_-_WGA5455.jpg

Szólj hozzá!

" 7és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. 8Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.”" Ter 19.7-8
http://szentiras.hu/SZIT/Ter19

3.jpg

Szólj hozzá!

"11Minden férfit körül kell metélni közületek, mégpedig előbőrötök húsát kell körülmetélni. Ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek. 12A nyolcadik napon kell közületek minden férfinemhez tartozót körülmetélni minden nemzedéken át. A házatokban született szolgát is, meg az idegenektől vett rabszolgát is, aki nem tartozik leszármazottaid közé. 13Tehát a házban született és pénzen vásárolt szolgát is körül kell metélni. Testeteken viselt szövetségem legyen örök szövetség. 14Aki a férfinemhez tartozik és nincs körülmetélve, akinek előbőrén a húsa nincs körülmetélve, azt ki kell a népből taszítani. Az megszegte szövetségemet.

20-o-korulmeteles-REU-a.jpg
" 23Akkor Ábrahám fogta fiát, Izmaelt, s minden szolgáját, aki a házában született s akit pénzen vásárolt, mindenkit, aki a férfinemhez tartozott Ábrahám házában, s még aznap körülmetélte előbőrüket, ahogy Isten megparancsolta. 24Ábrahám 99 éves volt, amikor előbőrét körülmetélték. 25Izmael 13 esztendős volt, amikor előbőrét körülmetélték. 26Ábrahám és fia ugyanazon a napon metélkedtek körül. 27Hasonlóképpen körülmetéltek minden férfit a házában, a nála született és az idegenektől vásárolt rabszolgákat is."

Ter 17.11-14, Ter 17.23-27
http://szentiras.hu/SZIT/Ter17

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása